Augusztusi esküvőnk után Amerikába mentünk nászútra és azt terveztük, hogy ott fog majd megfoganni a baba. Ez így is lett, mert szeptember 4-én csináltunk egy tesztet a barátnőmmel és 2 csík látszódott. Nem lehet elmondani, hogy milyen boldogság volt, közben tele voltam izgalommal is, hogy mi fog rám várni ezután. Mivel én voltam a családban a legkisebb gyerek nem láttam túl sokszor kisbabát és megmondom az őszintét, hogy nem is nagyon érdekelt addig a dolog...Szóval teljesen laikus voltam a témában. Azt előre kikötöttem magamnak, hogy nem fogok más kismamákkal beszélni a terhességről és nem bújom majd állandóan az internetet, féltem attól, hogy teletömik a fejemet majd mindenféle csacsisággal. Úgy döntöttem, hogy a saját utamat fogom járni.

A várandóság nagyon izgalmas és megható dolog, érdekes, hogy mennyire meg tudja változtatni az embert. A pici érkezésével rájöttem, hogy innentől kezdve fenekstül felborul az életem. Onnantól, hogy megtudtam, hogy megfogant a picim, előtört belőlem az "anyai ösztön" és mintha fejbe kólintottak volna kijózanodtam és felnőttem. Azonnal beindult a gépezet és elkezdtem tervezni, hogy mit hogy akarok csinálni, a testem és a lelkem a legjobbat akarta a babának és automatikusan figyelni kezdtem az érzéseimre és a testem adta jelekre.

Erről a csodálatos 9 hónapról és az utána következő mégcsodálatosabb napokról szeretnék beszámolni a blogot olvasóknak.